Ízületeink csontjaink összeköttetései, melyek a különböző irányú mozgást lehetővé teszik, biztosítják végtagjaink mozgékonyságát. A csontvégek speciális porccal borítottak, ezek alkotják az ízületet, körülvéve egy tokkal, mely a két felszín közötti folyadékot termeli, ezzel csökkentve a súrlódást, így az ízületekre ható erőt. Bemelegítéskor tulajdonképpen ezt a folyadékot kenjük szét egyenletesen, ezért sem maradhat el egy-egy edzés, vagy bármilyen, a szokásosnál megterhelőbb mozgás előtt. Emellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy mindig a kornak és az edzettségiállapotnak megfelelő mennyiségű és intenzitású sportot űzzünk.

A kor előrehaladtával csökken a porcban található kollagén természetes víztartalma, így kiemelten fontos, hogy ennek tudatában biztosítsuk ízületeinknek a megfelelő tápanyagellátást. Az ízületi nedvnek a síkosításon túl, a porc táplálásában is szerepe van, ez gyakorlatilag az egyetlen lehetőség, hogy a kifejlett porc tápanyaghoz jusson.
Fontos elemei a porc anyagcseréjének a glükozamin, a kondroitin-szulfát, és a metil-szulfonil-metán, azaz az MSM. Rengeteg vizsgálat foglalkozott a fenti anyagok hatásával. Arra jutottak, hogy mindhárom hozzájárul a porc táplálásához és olyan betegségekben, mint például az ízületi gyulladás vagy a porckopás, hatékonyan javíthatja a beteg állapotát azáltal, hogy biztosítja az ízületi folyadék tápanyagtartalmát, és az ízület síkosítását.(1.)
A glükozamin vizet képes megkötni, így értékes eleme az ízületi folyadéknak. A szervezet nem csak a porcépítésnél és az ízület nedvesítésénél használja, de a szalagok, inak alkotóeleme is. A vizsgálatok szerint fájdalomcsillapító hatásuk lehet, mely ugyan valamivel enyhébb és hosszabb idő alatt alakul ki az ismert nem-szteroid gyulladáscsökkentőkhöz képest, azonban előnyük, hogy nincs gyomor nyálkahártya károsító hatása, mint az általánosan alkalmazott szerek többségének. A kutatók úgy vélik, hogy glükozamin kiegészítést alkalmazva, táplálható a porc és növelhető az azt körülvevő folyadék mennyisége, továbbá feltételezik, hogy segíthet megelőzni a porckopást. (1.)(2.)
A kondroitin-szulfát egy összetett szénhidrát, ami segít megőrizni a porc nedvességtartalmát, jelen van az ízületi nedvben, és vizsgálatok szerint hatásos segítséget nyújthat az ízületek gyulladásos betegségeinek terápiájában. (3.)
Az MSM kis mennyiségben megtalálható számos élelmiszerben, de nincs ajánlott napi beviteli értéke meghatározva. Usha és társai. által végzett vizsgálatban az MSM napi dózisa 500 mg volt, monoterápiában és kombinálva is.

A kutatások vizsgálták mindhárom hatóanyagot külön-külön és kombinációkban is. A legjobb eredmények a kombinált terápia alkalmazása során születtek. Ezek alapján elmondható, hogy szignifikánsan csökkenthetik az ostearthritis okozta fájdalmat és javíthatják az életminőséget. Ehhez a hatáshoz legalább 8 hétig kell alkalmazni a kombinált kezelést, mivel fájdalomcsillapítást és gyulladáscsökkentést elősegítő hatásukat hosszú távon fejtik ki. (1.)
Összefoglalva tehát, az ízületeink védelméért akkor tehetjük a legtöbbet, ha óvjuk őket, okosan sportolunk, nem terheljük őket plusz kilókkal és segítjük az épülésüket, regenerálódásukat, olyan élelmiszerekkel vagy étrend-kiegészítőkkel, melyek ízületeinkre gyakorolt jótékony hatását klinikai vizsgálatok támasztják alá.
Figyelem: Amennyiben glükozamin, kondroitin tartalmú étrend-kiegészítővel szeretne hozzájárulni ízületeinek egészségéhez és érzékeny a halakra vagy puhatestűekre, kérdezze meg kezelőorvosát!
1 Usha, P.R., & Naidu, M.U.R. (2004). Randomised, double-blind, parallel, placebo-controlled study of oral glucosamine, methylsulfonylmethane and their combination in osteoarthritis. Clinical Drug Investigation, 24, 353-363
2 Rheum Dis Clin North Am. 1999 May;25(2):379-95. Deal CL, Moskowitz RW.Division of Rheumatology, Case Western Reserve University School of Medicine, University Hospitals, Cleveland, Ohio, USA.
3 Clinical review of chondroitin sulfate in osteoarthritis. Osteoarthritis Cartilage. Uebelhart D 2008;16 Suppl 3:S19-21. Epub 2008 Jul 31.
Adagolás: 1 tabletta naponta (90 napra elegendő)
Kisker ár: 17.890 Ft
Hálózati ár: 13.450 Ft
(Mit kell tenned ,hogy hálózati áron vásárolj? Kattints ide!!)
Kosárba

A www.egeszsegtaram.hu oldalon található információ kizárólag információadás, tájékoztatás céljára szolgál. Nem alkalmas diagnózis felállítására, és nem helyettesíti az orvosi kezelést. Nem állítunk fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyes találkozások során, sem az Interneten keresztül. Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Az információ semmilyen körülmények közt nem helyettesítheti a szakorvosi tanácsadást vagy kezelést. A www.egeszsegtaram.hu minden felhasználójának nyomatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel a kezelőorvosához forduljon, és ne kezdje saját magát kezelni, illetve ne próbáljon módosítani az orvos által előírt kezelésen, vagy esetleg az orvos által előírt kezelést abbahagyni. A www.egeszsegtaram.hu tartalma nem használható gyógykezelés kiválasztására, alkalmazására vagy befejezésére. Az oldal tartalma nem helyettesítheti képesített és elismert orvos tanácsát vagy kezelését.