Bár az allergiára való hajlam örökölhető, ráadásul a környezeti ártalmak is egyre nagyobb mértékben vannak jelen, mégsem törvényszerű, hogy kialakuljon a betegség. Meghatározó ugyanis, hogy mennyire erős az immunrendszerünk, és hogy szükség esetén megteszünk-e mindent azért, hogy javítsunk állapotán.
Amíg jól vagyunk, általában eszünkbe sem jut, hogy ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Nem teszünk semmit, csak akkor kezdünk odafigyelni életmódunkra, amikor már megjelent a betegség. Az allergia esetében azonban a megelőzés akkor hatásos, ha minél korábban, a tünetek megjelenése előtt kezdjük el, amikor a szervezet még nem gyengült le jelentősen.
Akkor sincs veszve semmi, ha már megjelentek az első jelek, hiszen az allergia immunrendszerünk megerősítésével, megfelelő étrenddel és életmóddal megelőzhető, sőt kezelhető is.

Mivel az immunitás nagy része a vékony- és vastagbélhez kapcsolódik, a megfelelő étrend kialakítása döntő fontosságú az allergia megelőzése szempontjából. Sok, allergiától már szenvedő embernél segített az étrendváltás. Már néhány apró lépés is hasznos lehet: fogyassz minél több friss zöldséget és gyümölcsöt, valamint probiotikumot is tartalmazó tejterméket. Az étrended összeállításánál vedd figyelembe a pollenek és az élelmiszerek közötti keresztreakciót is. Bizonyos ételek fogyasztása utánozhatja a pollenekre adott allergiás reakciót, így például a görögdinnye és az uborka fogyasztására a parlagfű-allergiásoknak kell figyelnie, míg a nyírfa pollenjére érzékenyeknek a nyári gyümölcsök jó részére.

Az allergia elleni küzdelemben nemcsak a vitaminok, de a természet más kincsei is segítségedre lehetnek. Vizsgálatok alapján kiderült, hogy napi 1000 mg C-vitamin szedése már 3 nap után jelentősen csökkentheti az allergiás tüneteket okozó hisztamin szintet, a megfelelő D-vitamin szint pedig számottevően mérsékli az allergiás reakciók kialakulásának esélyét.
Egy friss vizsgálat szerint a noni gyümölcs is hatékony segítséget jelenthet az allergiaellenes terápia részeként. Kísérleti körülmények között az előzetesen fogyasztott noni gyümölcs-és levélkivonat képes volt jelentősen csökkenteni az allergénre adott reakciót. A vizsgálatot végzők szerint a hatásért a noniban lévő, az almában is megtalálható urzolsav, továbbá olyan bioflavonoidok, mint a kaempferol és a rutin felel. A noni rendszeres fogyasztása tehát jelentősen segíthet mérsékelni az allergiás tünetek megjelenését!

Forrás:
Histamine and Ascorbic Acid in Human Blood - C. Alan, B. Clemetson; J. Nutr. 110: 662-668, 1980. * Dietary antioxidants and asthma in adults * Vitamin D treatment modulates organic dust-induced cellular and airway inflammatory consequences - Golden GA, et al, J Biochem Mol Toxicol. 2013 Jan;27(1):77-86. * D-vitamin-ellátottság felmérése Vas megye egészséges véradói körében – Virágh et al, Orvosi Hetilap 153. évf. vol 41. 1629-1637 * Anti-allergic activity of the Morinda citrifolia extract and its constituents – Murata et al., Pharmacognosy Res. 2014 Jul-Sep; 6(3): 260–265.

A www.egeszsegtaram.hu oldalon található információ kizárólag információadás, tájékoztatás céljára szolgál. Nem alkalmas diagnózis felállítására, és nem helyettesíti az orvosi kezelést. Nem állítunk fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyes találkozások során, sem az Interneten keresztül. Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Az információ semmilyen körülmények közt nem helyettesítheti a szakorvosi tanácsadást vagy kezelést. A www.egeszsegtaram.hu minden felhasználójának nyomatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel a kezelőorvosához forduljon, és ne kezdje saját magát kezelni, illetve ne próbáljon módosítani az orvos által előírt kezelésen, vagy esetleg az orvos által előírt kezelést abbahagyni. A www.egeszsegtaram.hu tartalma nem használható gyógykezelés kiválasztására, alkalmazására vagy befejezésére. Az oldal tartalma nem helyettesítheti képesített és elismert orvos tanácsát vagy kezelését.